Írás - Novellák

Vissza

 

Éjszaka

Egyedül lépdeltem a kihalt utcán, talpam alatt ütemesen koppantak a macskakövek. Az égen kövér félhold terpeszkedett, bár szélébe bele-belekaptak a fekete felhők, melyek láthatatlanul gomolyogtak az égen. Csillagtalan éjjel volt.

A szél egy pillanatra meglebbentette bő kabátomat, és furcsa szagot sodort felém, egyszerre volt édeskés és fanyar, távolságtartó, az a fajta szag, amely egyszerre vonzza és taszítja a vándort, s csak lassan csalogatja a vadász felé. Nem voltam egyedül ezen az éjszakán, s bár a sötétség mindent elfedő palástként borult rám, csuklyámat mélyen a szemembe húztam, és ha lehet, még jobban beleolvadtam az éjszaka bársonysötétjébe.

Előttem ígéretes illatok csordogáltak az utcakövek felett, összebodorodtak a sarkon, s egyre csak hívtak a házak útvesztőjében egyre beljebb és beljebb a város szívébe, ahol a tetők összeértek, és az árnyékokban meggyűltek az álmok.

Pár forduló, s a kövek kopogása elhalt. Ide finomabb járás kell, már-már lebegés az utca vizes maradisága felett, olyan művészet, nem gyakorolnak a házak gyarló alvói, sem a templomok sötét, nesztelen papjai sem. Művészet, melyet több évszázad tett tökéletessé.

Az édes, mégis fanyar szag közelebb húzódott. Szinte már éreztem a forrását, szinte vártam, hogy felbukkan a süket utcán, hétköznapi módon, és természetesen fordul be a sarkon, hogy aztán rám emelje pillantását.

Nem volt sok időm, már nem. Előttem egy egyszerű, kétszintes kőház, ablakain súlyos, nedves spalettákkal. Átcsusszantam a résen. A folyosóra alig szűrődött be a holdfény, a környező szobákból egyenletes szuszogás folydogált felém. Az illat, az a végeérhetetlenül csábító, fűszeres, és mégis könnyed illat az utolsó szoba ajtaja alól szivárgott elő.

Megindultam, ám abban a pillanatban éreztem mást is, egy fanyar, édeskés illatfoszlányt, mely lassan kezdte betölteni a folyosót. Mire az ajtóhoz értem, már csak egy elfojtott sikolyt hallottam, majd a levegő hirtelen kitisztult, mint mikor mázsás tehertől szabadul meg, úgy dobta le magáról a fanyart, a fűszerest, s úgy dobta le a saját szagomat is.

Elkéstem. Az ég alján már kezdett pislákolni némi fény, s a szomszédos pékségben mocorgás kezdődött. Átkozódva, hogy túl soká maradtam, összébb húztam magamon a kabátomat, és ahogyan érkeztem, úgy is távoztam, észrevehetetlenül és némán.

Csak a sülő kenyér illata szállingózott utánam.

2010