Hastánc

Vissza

 

A háremhölgyektől napjaink hastáncosáig

A hastánc története korokon, kultúrákon ível át. Sokan sokfélét tartanak róla, van, aki a nőiség kifejeződésének tartja, van, aki a prostitúcióval hozza kapcsolatba. Egyesek a tiszta művészetet, megint mások az erotikát látják benne. Talán azért is olyan különbözőek a vélemények, mert a hastáncot sokféleképpen lehet táncolni, sohasem örök, mindig változó, és csak rajtunk múlik, hogy mit fejezünk ki vele. Az azonban biztos, a hastánc legalább ugyanolyan helyet érdemel a tánc történetében, mint a tangó, a keringő, a magyar néptánc, vagy a csacsacsa.

A hastánc eredetéről ma sincsenek pontos, tudományos tényeink, adataink. Észak-Afrika, Egyiptom, Törökország, India... mind szerepelnek a lehetséges szülőhazák listáján. A régészek több barlangrajzon is felfedezték a hastánc nyomait, de maradtak ránk apró szobrok, feljegyzések, ábrázolások is, melyek mind a hastánc ősi eredetét igazolják. A megtalált bizonyítékok alapján akár 7000 éves múltra is visszatekinthet.

Természetesen ez alatt a hosszú idő alatt folyamatosan változott, fejlődött, különböző tájakon más-más stílusa alakultak ki, és más-más jelentést, funkciót kapott. Indiában a dévadászik Isten szolgái voltak, fiatal lányok, akik a templomokban táncoltak. Egyiptomban a mai napig nincs olyan esküvő, ahol ne fogadnának fel hastáncost, aki táncával a termékenységet szimbolizálja. Számos arab törzsben él még a hagyomány, hogy a szülő asszonyt nőrokonai és barátnői körbetáncolják, így mutatva neki a szülésben elengedhetetlen mozdulatokat. A háremekben hastánccal csábították és szórakoztatták urukat a műveltségre, hangszerekre, táncra oktatott nők.

A hastánc fejlődésében szerepet kapnak a cigányok is, akik kb. 1000 körül indultak el Indiából nyugat felé, és amerre jártak, terjesztették kultúrájukat. Útközben falvak, városok szórakoztatásából tartották fenn magukat. Az idő múlásával a hastánc máshol is kezdett elválni a vallástól, Görögországban a lányok az utcán táncolva gyűjtötték össze hozományukat. Ha a közönségnek tetszett az előadás, aprópénzt dobtak neki, amit a lány a ruhájára varrt, hogy ne veszítse el. Valószínűleg ebből alakult ki a rázókendő, a hastánc ruházat egyik fontos eleme.

Európai ember bizonyíthatóan a hastánccal először a 19. században találkozott. A Közel-Keletre utazó franciák adták neki a „danse du ventre” nevet, melyet később az angolok „bellydance”-re, a magyarok pedig hastáncra fordítottak. A megnevezés nem teljesen helytálló, ugyanis a tánc során nem csak a has, hanem az egész test mozog. Ezért használjuk manapság egyre gyakrabban az orientális tánc kifejezést az arab „raqs sharki” mintájára, mely szó szerint azt jelenti: kelet tánca.

A modern hastánc megszületését 1893-ra tesszük. Ebben az évben rendezték meg ugyanis a Chicagoi Világkiállítást, amelyre több szíriai táncos is érkezett. A baletthez és fűzővel karcsúsított nőalakhoz szokott nyugati közönséget egyszerre sokkolta és hozta lázba a hastánc, melynek népszerűsége egyre nagyobb és nagyobb lett. Napjainkban a hastánc olyan elismert táncforma, melyet nem csak hivatásos művészek, hanem kikapcsolódni, feltöltődni, mozogni vágyó hölgyek is táncolnak.

Rengeteg stílusa alakult ki az ókori arab világ elszigetelt törzseinek és a modern művészi irányzatoknak köszönhetően is. Megkülönböztetünk egyiptomi, libanoni, török stílust, illetve a folklór különböző formáit, a beledit, a saidit, a szkandaranit, hogy csak a legismertebbeket említsük. A modern hastáncot különböző más táncokkal, stílusokkal is vegyítik, így alakult ki például a flamenco-oriental, a tribal fusion, az indiai, az afrikai, a makedón, és a karibi stílusú hastánc.

Sikerét leginkább annak köszönheti, hogy más táncokkal, például a latin, standard táncokkal, és a balettel ellentétben bármilyen korú, testalkatú hölgy elkezdheti. Megedzi a testet-lelket egyaránt, nőiességre tanít, és kiváló női közösségeket teremt. Nem kell továbbá a táncot profi szinten űzni ahhoz, hogy egy szép koreográfiát, egy mozdulatsort elsajátítsunk, mindenki a saját szintjének megfelelően fejezheti ki önmagát.

2010.05.09. - Össztánc Magazin