Írás

Versek - Novellák

Egyedül az esőben

Egy nedves levél tapadt a cipőmre,
Próbálom letopogni.
A fagyos szél esőt küldött előre,
A világot lemosni.

Borzas madárraj repült el felettem
Az ősszel perlekedve,
Csak én állok egyedül az esőben;
Szomorúan, elfeledve.

Lassan áztatnak szét az esőcseppek
A sárguló fa alatt,
Sóhajomba beleremegnek a kövek.
Tócsámba egy madártoll akadt.

2008.09.29.

 

Oszladozik a köd

Csendben köd ereszkedik a tájra,
Én még mindig egyre csak várlak,
Pedig a ködpamacsok hívnának,
Lassan-lassan tovább álnak.

Nemsokára elenyészek a szélben,
De téged még látlak remélem,
Egy árny a ködalak fejében,
Téged, csak téged őriz emlékem.

A nap már küldene engem tova,
Én még nedves arcom nyújtom csókra,
Ködös ábrándom, ó váltsd valóra,
Nemsokára elsuhan az édes óra.

Felélénkül a szél is lassan,
Utolsó sóhajom körbetáncol halkan,
Már örökké csak tiéd maradtam,
Tünékeny életem csókoddal elillan.

2009.02.05.

 

Légelementál

Sóhajtok;
Lombok susognak,
Ágak lengedeznek,
Falevelek szétrepülnek,
Vízen kis fodrok lesznek,
Felhők suttognak,
Csend lesz.

Intek;
Lombok zúgnak,
Ágak recsegnek,
Falevelek keringenek,
Vízből hullámok lesznek,
Felhők borongnak,
Csend lesz.

Dobbantok;
Lombok hajolnak,
Faágak letörnek,
Levelek elrepülnek,
Felhők mennydörögnek,
Vizek morajlanak,
Zivatar lesz.

2010.06.04.

 

Hegyek között

Fenyőfák a havon,
Nevünket fába karcolom.
Havas a hegy, s a fenyők csúcsa,
Egy szívet taposok a hóba.
Két hóangyal, ki egymás kezét fogja.

Felhők vonulnak az égen,
Tükörképedet látom a jégen.
Fent állok a havas hegy tetején,
Illatod hozza felém a szél.
Két kis ölelkező fenyő a hó tengerén.

Ködös, párás völgyek,
A magas hegyek körbeölelnek.
Hangod visszhangzik a csúcsok között,
Sóhajom száll a hómező fölött.
Egy verébpár a fenyőmre költözött.

Járom a szikár bérceket,
A fenyőerdőket, s a völgyeket.
Fent az ágon csak neked dalolok,
Daliás fenyő vagy, én hozzád bújok.
Megsimogatom hóarcod.

2009.03.13.

 

A fiú és a lány

Sápadtan sütött aznap a hold,
Egy fiú az üres utcán bandukolt,
Közeledtére a sövény elhajolt,
Sütött a hold.

A szobában egy lány egyedül ült,
A lámpa fénye a fűre vetült,
A fénysávba egy sziluett került,
Csak egyedül ült.

A levegő már csípős hideg volt,
Az útra egy felhő hópihéket szórt,
A fiú kabátján fagyos szél dalolt,
Éjszaka volt.

A lány az ajtót szélesre tárta,
Befújt a fagyos szél a lakásba,
Csak meredt ki az éjszakába,
A fiút várta.

Magány-útja lassan véget ért,
Némán követte a hívó fényt,
Körülötte mocorgott az éj,
Az ajtóhoz ért.

2009.10.24.

 

Kiderül az ég

Sötét csíkok az égen,
Felhők úsznak a sötétben.
A látvány eltöltött régen,
Ma látom a Napot
A háttérben.

Messzi tájak művésze
Legjobb képét festi készre.
Dalt hívtam elemzésre,
Most már csak táncolok
A zenére.

Haragudtam a szélre,
Fagyot, havat hozott télre,
Csak süvített kedvére.
Ma üzenek vele
A messzeségbe.

Egyedül voltam régen,
Nem volt, ki szeressen, védjen,
Míg magányosan éltem.
Most van kit ölelnem
És becéznem.

2008.10.07.