Magamról

1990-ben láttam meg a napvilágot Sopronban. Az általános iskolámat Mosonmagyaróváron kezdtem meg, ebben az időszakban ott éltem a családommal, de nemsokára visszaköltöztünk Sopronba, így ott folytattam tanulmányaimat. Az új általános iskolám a magyar néptánc, illetve néphagyományok hangsúlyos oktatásáról volt ismert, három évig én is tagja voltam az iskola néptánccsoportjának. Kiváló tanulmányi eredményemnek köszönhetően a város egyik legjobb középiskolájában, a Széchenyi István Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat nyelvi előkészítő osztályban. Angolt, németet és informatikát tanultam emelt óraszámban, majd az utolsó két évben matematika fakultációra jártam.

Érettségi után informatikus könyvtáros szakra jelentkeztem a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karára, bachelor diplomámat 2012 júniusában vehettem kézbe. Jelenleg a szak mesterképzésére járok. Habár alapvetően informatikai érdeklődéssel érkeztem erre a képzésre, a könyvtáros szakma is hamar felkeltette az érdeklődésemet, 2010-ben részt vettem a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencián. Pályamunkám címe: Sopron könyvtári weboldalai a modern információs elvárások tükrében. A pályamunkám megjelent az EDU: Szakképzés és Környezetpedagógia című elektronikus szakfolyóirat 2. évfolyamának 2011/1. számában.

Mostanában az írásra is szeretnék figyelmet fordítani. Már egészen fiatal korom óta írogatok ezt-azt, főleg verseket és novellákat a rövidebb terjedelmük miatt. Novella- és esszéíró pályázatokon elért sikereim tartották meg lelkesedésemet iskolai éveim alatt, mostanra pedig úgy érzem, talán megérett az idő egy hosszabb lélegzetvételű mű megírásához. Egyik legfontosabb hobbimnak az olvasást tekintem, és bár minden műfajt szívesen olvasok, mégis a fantasy és a sci-fi áll hozzám a legközelebb. Ennek köszönhetően az írás terén is inkább ezeket a műfajokat részesítem előnyben; jelenleg egy kalandregényen dolgozok.

A hastánccal 2006 szeptemberében ismerkedtem meg. Szigeti Katától kezdtem el tanulni, természetesen raqs sharki stílusban. Sopron környékén sok fellépési lehetőség adódott, esküvők, falunapok, egyéb kulturális rendezvények, így viszonylag gyakran adódott lehetőség az új koreográfiák bemutatására. 2009-ben, egyetemi tanulmányaim megkezdése miatt, Pécsre költöztem kedvesemmel – akivel 2011 júliusában házasodtunk össze – így Indzsi Deniznél folytattam a hastáncot. Nála a török stílussal ismerkedtem meg, illetve belekóstoltam az afro-hastánc, a flamenco-orientál, és az indiai stílusba is. 2010 óta a tánciskola társoktatója is vagyok, raqs sharki stílust tanítok, illetve koreográfiákat tervezek és tanítok be.