Írás - Novellák

Vissza

 

(A novella egy 2008-ban meghírdetett novellaíró pályázatra készült 18 éves koromban, melynek témája: „Mit jelent nekem a víz?”. Első helyezést ért el.)

Egy korty víz

Minden porcikám sikoltva könyörgött a víz után. A fejem majd széthasadt, lábaim remegtek az iszonyatos megerőltetéstől. A nap gyilkos sugarai éles fogként téptek a bőrömbe. És fuldokoltam.

Az első napon tehetetlenül vonszoltam magam a kövecses parton a szárazföld belseje felé, vagy csak hevertem magatehetetlenül egy nagyobbacska szikla tövében, és lélegzetért küzdöttem.

Úgy éreztem, én is itt fogok elpusztulni, mint ahogyan az apámat, az ő apját és számtalan felmenőmet a parton ért a vég. Valami megmagyarázhatatlan késztetés hajtott minket kifelé a tengerből, megszokott, otthonos életünkből. Mikor rám került a sor, fájó szívvel, de zokszó nélkül hagytam el az általam addig ismert világot, és másztam ki fulladozni a szárazföldre.

Ahogy az első nap lassan véget ért, alábbhagyott a légszomjam. Kezdtem rájönni, hogyan vegyek levegőt, bár az minden egyes lélegzetvételnél késként hatolt a tüdőmbe. Napnyugtával a perzselő, égető napsugarak is eltűntek, hűvösebb lett.

Bőröm fájt, kirepedezett, mégis összeszedtem minden erőmet, és tovább másztam a szárazföld belseje felé, nehogy a készülődő dagály visszarántson a tengerbe. Vágytam az otthonom után, visszatérni oda mégis a kudarcomat jelentette volna.

A kavicsos, sziklás, kietlen partot csakhamar porhanyós föld és zöld növényzet váltotta fel. Annyira kimerült voltam, hogy csak leheveredtem valami magas és zöld tövébe, és elnyomott az álom.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy zöld fényfoltok táncolnak rajtam. A nap kisütött, a szél lágyan mozgatta a növényeket a fejem fölött. Éhes voltam. Tudtam, hogy idekint szó sem lehet planktonokról, elhullott, kisebb állatokról, hiszen egyes-egyedül voltam. Végül egy korallt idéző zöld és barna valamire fanyalodtam rá, amit még éppen felértem. Undorító íze volt, de legalább lecsillapította háborgó gyomromat. Mégis maradt valamilyen furcsa, szorító érzés a bensőmben, amit nem tudtam mire vélni. Akármennyit ettem, nem csillapodott.

Folytattam utamat befelé, minden lépéssel egyre kevésbé hallottam a tenger morajlását. A tájban semmi sem változott, talán csak a növények lettek egyre magasabbak. Ha valami ehetőnek tűnőt találtam, megpróbáltam elfogyasztani, mégis, mikor a nap lement, és egy szikla alá húzódtam éjszakára, még mindig, sőt percről percre jobban szorította össze bensőmet az az ismeretlen érzés.

Harmadnap reggel már szinte tökéletesen vettem a levegőt, kezdtem megkülönböztetni a növényeket egymástól, egyelőre csak ehető és nem ehető kategóriába sorolva őket, erőm viszont, mely lassan visszatért, most újból apadni kezdett. A szorítás egyre erősödött.

Egész nap csak vándoroltam, és vándoroltam, azután már csak vánszorogtam, a végén pedig vonszoltam magamat. Miután a Nap ismét kezdett homályba burkolózni, lerogytam a földre, és összehúztam magam. Az egész testem remegett. Tudtam, hogy ha így folytatódik tovább, nem érem meg a hajnalt.

Nem tudom, mennyit heverhettem ott, csak arra emlékszem, hogy egy csillanásra ocsúdtam fel kábulatomból, tőlem kicsit balra. Utolsó erőmmel sikerült elkúsznom odáig. A nap végleg lebukott a látóhatár mögött, utolsó sugara egy apró, vízzel teli mélyedés felszínéről tükröződött vissza.

Hálával fogadtam a vizet. Egy kis darabka az otthonomból, a végtelen, hatalmas tengerből. Belemártottam a lábamat, lágyan cirógatta felhevült bőrömet. Beledugtam a másikat is, aztán a harmadikat is, mígnem meginogtam, és beleestem a pocsolyába.

Prüszkölve küzdöttem fel magamat a felszínre, és másztam ki a partra. Jó nagy adag vizet nyeltem ijedtemben. Ahogy sikerült lecsillapodnom valamelyest, rögtön észrevettem, hogy a szorítás enyhült. Hogy jobban vagyok.

Furcsálkodva baktattam újra a pocsolya széléhez, és kis habozás után kortyoltam egyet a vízből. A torkomat lágyan simogató áradat felfrissített és feltöltött energiával. Mohón inni kezdtem.

Mikor már egy csöpp sem fért belém, boldogan elnyúltam egy nagy, zöld levél alatt. Napok óta először most éreztem igazán jól magamat.

2008